MÁRKI-ZAY PÉTER BRÜSSZELBEN

Simon Busuttil Esther de Lange Márki-Zay Péter

Márki-Zay Brüsszelben: van esély az uniós pénzek biztonságos feloldására

A kormány miatt felfüggesztett uniós pénzek feloldása és a magyar városoknak való eljuttatása volt a legfőbb célja Márki-Zay Péter brüsszeli és luxemburgi útjának ezen a héten. Hódmezővásárhely polgármestere, a Mindenki Magyarországa Néppárt elnöke 12 uniós vezetővel tárgyalt, köztük Vera Jourová és Elisa Ferreira biztosokkal, európai parlamenti bizottságok és frakciók vezetőivel, valamint az Európai Főügyészséggel.

Először is azt kell biztosítani, hogy Magyarország megkapja az uniós mentőövet jelentő pénzeket a kohéziós és helyreállítási alapokból – és ne veszítse el még a területalapú mezőgazdasági támogatásokat is. Másodjára pedig azt, hogy Lázár János ne tudja ezeket ellopni Hódmezővásárhelytől és a többi magyar várostól. Mindkét cél eléréséhez az Európai Unió parlamentjén és kormányán keresztül vezet az út, ezért tárgyaltam Brüsszelben a kohézióért és a jogállamiságért felelős uniós biztosokkal, a költségvetési és a korrupcióellenes bizottság elnökeivel, a nagyobb parlamenti frakciók vezetőivel, valamint az Európai Ügyészség helyettes vezetőjével – mondta Márki-Zay Péter a találkozók után.

Örömmel karoltam fel a pénzcsapok megnyitására Sandro Gozi frakcióvezető javaslatát arról, hogy amennyiben a magyar kormányra nem merik rábízni az uniós adófizetők pénzét, akkor állítsanak fel Magyarországon egy saját munkacsoportot a pénzek kiosztására, amely biztosítja, hogy az Orbán-kormány akadályoztatása nélkül eljuthassanak a magyarokhoz az uniós források, így minden magyar település megkaphassa a neki járó pénzeket, fideszes és ellenzéki vezetésűek egyaránt – tette hozzá a Mindenki Magyarországa Néppárt elnöke.

Kétszer több pénzhez juthatna az ország

Nemcsak az uniós források feloldásával juthatna jelentős forrásokhoz hazánk. A nemzetet megkárosítók elszámoltatása mellett jelentős pénzügyi előnyökkel is járna, ha Magyarország csatlakozna az Európai Ügyészséghez. A számítások szerint csak a nemzetközi áfa-csalások felgöngyölítésével legalább annyi pénzhez jutna Magyarország, mint az uniós támogatásokkal. Erről Petr Klement európai főügyész-helyettessel egyeztetett Márki-Zay Péter Luxemburgban.

A határvédelemről és az akkugyárakról is szó volt

Az uniós források hazahozatala mellett a határvédelemről és az akkumulátor-gyárakról is szó volt Márki-Zay Péter tárgyalásain. Egyrészt arról, hogyan szolgáltatja ki a magyar embereket és a magyar környezetet a kínai érdekeknek Orbán Viktor az akkumulátorgyárak építésével és a biztonsági előírások mellőzésével. Másrészt, hogy mivel a magyar kormány nem képes hatékonyan megvédeni az országot és Európát az illegális migrációtól, ezért az uniós határvédelemnek, a FRONTEX-nek kellene nagyobb mértékben jelen lenni a déli határon.

Várják az MMN-et az Európai Néppártban

Márki-Zay Péter az Európai Néppárt számos befolyásos vezetőjével is találkozott brüsszeli látogatásán. Így többek között tárgyalt Simon Busutillal, az Európai Néppárt parlamenti csoportjának főtitkárával, Esther de Langével, az Európai Néppárt alelnökével, valamint Monika Hohlmeierrel, az Európai Parlament költségvetési bizottságának néppárti elnökével.

Magyarok a magyar ügyért

Brüsszeli magyar politikusokkal és szakemberekkel is tárgyalt Márki-Zay Péter: Ujhelyi István szocialista EP-képviselővel; Jávor Benedek Budapest brüsszeli képviselőjével és Andor László volt uniós biztossal, a Foundation for European Progressive Studies (FEPS) főtitkárával. A politikusok mellett a brüsszeli magyar közösség tagjaival is találkozott Márki-Zay Péter a belga fővárosban szerda este.

Ukrajna az Unióban

Az uniós vezetőkkel folytatott megbeszélések szünetében Márki-Zay Péter Dmytro Kuleba ukrán külügyminiszterrel is összefutott az Európai Parlament épületében.

Fontos, hogy kifejezzük szolidaritásunkat az ukrán nemzettel és az ott élő magyar testvéreinkkel. Ennek jegyében Vásárhelyen negyven menekültnek segítünk egyebek mellett lakhatással – a Mindenki Magyarországa Néppárt elnöke.

Márki-Zay Péter a következő vezetőkkel tárgyalt Brüsszelben és Luxemburgban:

  • Vera Jourová, az Európai Bizottság jogállmiságért felelős biztosa,
  • Elisa Ferreira, az Európai Bizottság kohézióért és reformokért felelős biztosa,
  • Simon Busuttil, az Európai Néppárt parlamenti csoportjának főtitkára,
  • Esther de Lange, az Európai Néppárt alelnöke,
  • Monika Hohlmeier, az Európai Parlament költségvetési bizottságának néppárti elnöke,
  • Daniel Freund, az Európai Parlament alkotmányügyi csoportjának társelnöke,
  • Gwendoline Delbos-Corfield, az Európai Parlament LIBE bizottságának magyarországi jelentéstevője,
  • Sandro Gozi, az Európai Demokrata Párt főtitkára,
  • Terry Reintke és Philippe Lamberts, az Európai Parlement Zöldek/Európai Szabad Szövetség
    képviselőcsoportjának társelnökei,
  • Ujhelyi István, az Európai Parlement Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége frakciójának képviselője,
  • Andor László, a Foundation for European Progressive Studies főtitkára,
  • Jávor Benedek, Budapest brüsszeli főképviselője,
  • Petr Klement, az Európai Főügyészség főügyész-helyettese.

Töltse ki Ön is az MMN korrupcióról szóló nemzeti konzultációját!