PÁRTÁLLAMI MEGFIGYELÉST FOLYTAT A FIDESZ

A kommunizmus legsötétebb időszakát idéző profilozást és megfigyelést folytat a Fidesz – mondta Márki-Zay Péter hétfőn Hódmezővásárhelyen, ahol bemutatta azt az anyagot, amelyet személye elleni lejáratásra használtak volna fel a kampányban. Az anyagot a Fidesztől kapta meg a Demokratikus Koalíció vezetése, ők adták azt át Márki-Zay Péternek.

„Ezt az anyagot a Demokratikus Koalícióval való egyeztetésen kaptam meg személyesen egy héttel ezelőtt, a „bizalom jegyében”. A Demokratikus Koalíció vezetői ezt az anyagot a Fidesztől kapták meg Dobrev Klára kampányához. Ezek lejárató anyagok személyem ellen. Két dolog látszik ebből: az egyik, hogy a Fidesz ezzel is igyekezett beavatkozni az előválasztásba, és az is, hogy milyen módszerekkel figyelnek meg embereket” – mondta Márki-Zay Péter a hétfői sajtótájékoztatóján.

Ez a dosszié egy újabb példája annak, hogy milyen pártállami, a kommunizmus legsötétebb időszakát idéző profilozást és megfigyelést végez az ellenzékkel szemben a Fidesz.
Együtt fogunk dolgozni azon, hogy hazánk egy demokratikus európai jogállam legyen, ahol nem lehet ilyen módszerekkel politikát művelni – hangsúlyozta Márki-Zay Péter.

Nézze meg a Fidesz kottáját:

A jelentés ide kattintva megtekinthető, letölthető