MIT TENNÉNEK MA A HŐS PESTI SRÁCOK?

Márki-Zay Péter ünnepi beszéde 1956. október 23.
Tisztelt egybegyűltek, kedves vásárhelyiek, Honfitársaim!
 
A mai napon, október 23-án minden évben azokra a hős magyarokra emlékezünk, akik sok esetben életükkel fizettek bátor fellépésükért az orosz megszállás és a pártállami diktatúra ellen. Polgármesterek, képviselők, állam- és kormányfők ilyenkor a megemlékezésükbe rendszeresen fűznek aktuális politikai, közéleti tartalmat is – ezt magam is természetesnek tartom és előre bocsátom, ez a beszéd sem lesz kivétel.
 
Történelmi léptékkel az 1956 óta eltelt 66 év nem is olyan hosszú idő – így bár környezetünk és életkörülményeink alapvetően megváltoztak azóta, az idősebbek még emlékezhetnek és talán a fiatalabbaknak sem lehetetlen elképzelni azokat az időket,
 
  • amikor a pártállami propaganda a mindennapi tapasztalatunkkal éles ellentétben a Nyugat hanyatlásáról és a hazai gazdaság és társadalom felsőbbrendűségéről hazudozott,
  • amikor a kiváltságos nomenklatúra bármilyen luxust megengedhetett magának, miközben a széles néprétegeknek fűtésre és élelmiszerre sem jutott az emelkedő árak és alacsony fizetésük miatt
  • hogy a hatósági árazás miatt áruhiányok nehezítették egyes alapvető cikkek beszerzését,
  • hogy gyűlöletkampányban támadták le a feketézőket, hazaárulással vádoltak és karaktergyilkos kampány áldozatává tettek bárkit, aki nem a Kreml urának rendelte alá a magyarság jövőjét, vagy kritizálni merte a párt diktatórikus és korrupt vezetőit.
Az akkori hősök ezek ellen tiltakoztak, ez fordult a hatalom erőszakos fellépését és sortüzeit követően lincselésbe, utcai harcokba, és vezetett egészen az állampárt és orosz támogatóik kiűzéséig, majd a pártvezetés megosztottságáig. A világ rengeteget változott azóta, így talán elsőre hihetetlen, mégis akadnak olyan szónokok, akik találnak párhuzamot az akkori és a mostani Magyarország között.
 
Ezt a jogot senkitől el nem vitatva, azt már sokkal kevésbé tartom elfogadhatónak, ha politikusaink ilyenkor tömegével változnak át önjelölt, történelmi tanulmányaik hiányosságai okán botcsinálta történésszé, értelmezik újra és hamisítják meg nemzetünk történelmét. Számomra elképzelhetetlen cinizmus az, ha valaki nemcsak a 33 évvel ezelőtt a Hősök terén elmondott beszédét, nemcsak a 2009-es, Nyugat melletti bátor kiállását, nemcsak a fél évvel ezelőtti választási ígéreteit vagy a szankciók megszavazásakor nekünk adott garanciáit tagadja meg, de ezeréves történelmünk során a hazájukért és szabadságukért harcoló magyarok generációinak számunkra mindenkor szent emlékét is.
 
Már maga a feltételezés is felháborító, hogy Muhi, Mohács, Nagymajtény és Világos, 1945 és ’56 életüket és hazájukat védő magyar hősein múlt volna a fegyverszünet és béke. Az 1956-os forradalom és szabadságharc során a szovjet tankok éppúgy nem békéért és fegyverszünetért jöttek Magyarországra, mint Hitler 1939-ben Lengyelországba vagy Putyin február 24-én Ukrajnába. A most zajló háborúban és 1956 szabadságharcában közös, hogy azokat a Kreml indította és csakis a Kreml állíthatja le, ha akarja. De nem akarja, mindaddig, amíg el nem éri célját – ami 1956-ban is, 2022-ben is a birodalomépítés és idegen országok totális megszállása volt.
1956 történetét tanulmányozva egyetlen alkalommal sem olvashatunk arról, hogy Nagy Imre, Maléter Pál, a felkelők és szabadságharcosok, az értelmiségiek, művészek vagy diákok közül bárki is békét és fegyverszünetet követelt volna – ellenkezőleg. Azt követelték, amit jelenlegi kormánypártunk is követelt politikai színeváltozásainak korábbi szakaszaiban: Ruszkik haza!
 
Ekkoriban még sokan egyetértőleg hallgattuk, hogy keletről csak a gáz jön, a szabadság Nyugatról érkezik. Hogy mi nem akarunk a Gazprom legvidámabb barakkja lenni. Egészen 12 évvel ezelőttig ehhez a küzdelemhez az azóta a szuverenitásukra oly büszke, a külföldi támogatást hazaárulásnak minősítő politikusaink maguk is tíz- és százmilliókat fogadtak el Soros Györgytől, az ő ösztöndíjával tanultak Nyugaton és nem Moszkvában, és az ő pénzén számolták fel a cigányság szegregátumát Hódmezővásárhelyen is. Hogy emiatt most hazaárulók lennének? Nem gondolom, ahogy azt sem, hogy a hazájukat árulták el a magyar szabadságharcosok generációi, amikor Rákóczitól Kossuthig, 1956-osok és rendszerváltók egyaránt a Nyugat segítségét kérték nemzetünk elnyomatása, keleti kiszolgáltatottsága, vagy éppen orosz érdekszférába sorolása ellen (sőt, immár a 21. század első évtizedében még olyan is akadt, aki saját kormánya uniós támogatása ellen lobbizott Brüsszelben…).
 
Koszorúzás 1956. október 23. Hódmezővásárhely
 
1956 hősei, ahogy előttük a ’48-asok is, utánuk a ’89-esek is, mindannyian a polgárosodásért küzdöttek, mindannyian a Nyugathoz akartak tartozni és a Nyugat segítségét kérték. Azóta NATO- és Uniós tagságunk formájában végre elnyertük a külföldi, nyugati támogatást, sőt, éppen napjainkban bizonyosodik be, hogy immár élni sem tudunk nélküle. Józan ésszel érthetetlen, hogy napjainkban pont ugyanazok követelik hangosan, hogy a Nyugat hagyja magára az oroszok által lerohant, szabadságukért küzdő ukránokat, akik 1956 után évtizedekig azért szidták a Nyugatot, mert magára hagyta az oroszok által lerohant, szabadságukért küzdő magyarokat. Ennél már csak az lenne zavarba ejtőbb, ha kiderülne, hogy ugyanezen honfitársaink korábban párttitkárok, KISZ-titkárok, besúgók, vagy éppen az MSZMP pártsajtójának, esetleg Párttörténeti Intézetének lelkes munkatársai voltak…
Évszázados, büszke hagyományunk tehát, hogy megváltásunkat és jólétünket soha nem keletről, hanem Nyugatról kérjük és várjuk, hogy az Európai Unió, vagy esetünkben a diaszpórában élő magyar testvéreink anyagi támogatásával igyekszünk hazánk oly régen várt nyugati felzárkózását elérni, gyermekeinknek jobb egészségügyet és oktatást, dolgozóinknak jobb fizetést, magasabb életszínvonalat, nyugdíjasainknak értékálló pénzben értékálló nyugdíjat biztosítani. Hazaárulás éppen az lenne, ha ezt a segítséget visszautasítanánk – soha nem is volt rá példa a magyar történelemben.
 
De ha már megidéztük 1956 hőseinek szellemét, használjuk ki ezt csendes elmélyüléssel arra is, hogy ihletet és iránymutatást nyerjünk a nemzetünk előtt álló jelenlegi feladataink megoldásához. Gondoljunk bele, mit tennének a mi helyünkben 56 hősei? Vajon mit tartanának ők hazaárulásnak és hogyan oldanák meg ők a hazánk előtt álló sorskérdéseket?
 
  • ’56 hősei vajon rávennék az ukránokat, hogy letegyék a fegyvert és hagyják szeretteiket felkoncolni és megerőszakolni? VAGY Orbán Viktorral egyezően megszavaznák az uniós fegyverszállítást, megszavaznák a szankciókat, hogy ezzel rákényszerítsék a tömeggyilkos agresszor orosz csapatokat a háború befejezésére és Putyint a gázszállítás helyreállítására?
  • ’56 hősei vajon beengednék az orosz kémbankot Budapestre, tűrnék, hogy orosz hekkereknek szabad hozzáférése legyen a magyar külügyminisztérium dokumentumaihoz és magyar polgárok adataihoz – VAGY Európa többi országához hasonlón kiutasítanák a kémeket és hűséges szövetségesei lennének a NATO-nak és az EU-nak?
  • ’56 hősei vajon Pegasussal hallgatnák le az újságírókat és politikusokat, az igazságügyminisztériumból szerveznék a végrehajtó-maffiát, milliárdos vagyont szereznének irányított közbeszerzésekkel maguknak és családjuknak, VAGY követelnék, hogy állítsák bíróság elé azokat, akik felelősek az elmúlt időszak bűneiért. E tárgyalásoknak a legnagyobb nyilvánosság előtt kell lefolyniuk (MEFESZ 11. pont).
  • ’56 hősei vajon felvásárolnák az ország összes napilapját, rádióját, tévécsatornáját, kitiltanák onnan politikai ellenfeleiket és fizetett hirdetésben, 4 másodperces megvágott felvételekkel folytatnának ellenük hazugságkampányokat milliárdokból? VAGY helyreállítanák a sajtószabadságot és nyílt vitában, tényekkel és érvekkel igyekeznének meggyőzni a polgárokat az igazukról? Azaz követelnék a tájékoztatás szabadságát (MEFESZ 12. pont).
  • ’56 hősei vajon megdupláznák saját és minisztertársaik fizetését, repülővel járnának focimeccsre és helikopterrel az Adriára jachtozni, megszereznék az ország minden kaszinóját, dohányboltját, bankját és telekom-cégét, földjét, erdejét és kastélyát, erőművét és áramhálózatát VAGY bevezetnék az eurót és a nyugdíjak indexálását, adómentessé tennék a minimálbért, Bérügyi reformot követelnének, az alacsony bérek felemelése ütemének gyorsítását és az államtól származó összjövedelem felső határának megállapítását (MEFESZ 14. pont).
  • ’56 hősei vajon addig csavargatnák a választási rendszert, vonnák el a forrásokat az ellenzéktől, klientúrát építenének közpénzen, hoznák függőségi helyzetbe a kistelepüléseket és a közmunkásokat, a határon túliakat és a cigányságot, hogy szavazataik megvásárlása miatt soha ne lehessen őket leváltani, VAGY Új alapokra fektetett, szabad, demokratikus választási rendszert követelnének (MEFESZ 16. pont).
  • ’56 hősei vajon privatizálnák az állami egyetemeket, leválthatatlan pártkáderekkel töltve fel a kuratóriumokat, a magyar egyetemek helyett a kínai kommunista Fudan egyetemet támogatnák 600 milliárddal, VAGY Követelnék az egyetemi autonómiát és ennek gyors végrehajtását (MEFESZ 19. pont)?
 
Ezekben a kérdésekben pontosan tudjuk, kik mondhatják magukat joggal 56 szellemi és erkölcsi örököseinek, hiszen tudjuk, hogy mit tennének 56 hősei, és azt is, hogy kiket tartanának hazaárulónak. Van azonban egy jó hírem és valódi keresztényi ajánlatom azon közszereplőknek, akik eddig rossz úton jártak, de akik számtalan alkalommal bizonyították nemcsak azt, hogy képesek a magyar nemzet érdekében, okosan és bölcsen cselekedni, de azt is, hogy az egyetemes világtörténelemben is példátlan rutinnal képesek nézeteiket és álláspontjukat megváltoztatni. Sőt, egy bármily hajmeresztő politikai fordulathoz is azonnal képesek hárommillió szavazót is átfordítani. Lebegjen szemük előtt Nagy Imre példája, aki a Krisztus mellett keresztre feszített jobb latorhoz hasonlóan egy egész életet töltött el a rossz oldalon – volt sztálinista politikus, padláskisöprő földművelésügyi miniszter is, – de lett belőle egy egész nemzet hőse, majd mártírja, amikor egy sorsdöntő helyzetben nem a saját érdekeit, saját vagyonosodását, vagy akár saját túlélését tartotta szem előtt, hanem az ország érdekét és a nemzet becsületét. Tisztelt Orbán Viktor! Van lehetőség és van remény! Ön is tudja, mit kell tennie! Minden vásárhelyi és minden magyar ember nevében kérem, nőjön fel a feladathoz!