VÉDJÜK MEG HÓDMEZŐVÁSÁRHELY SZABAD FEJLŐDÉSÉT!

Lázár János mondjon le

Védjük meg Hódmezővásárhely szabad fejlődését! Álljunk ki együtt városunkért!

Városunk országgyűlési képviselője, a térség szolgálatára felesküdött Lázár János június 15-én a Rádió7-ben kijelentette, hogy „a kormány tagjaként azt kell mondjam, hogy ha a hódmezővásárhelyiek megválasztják Márki-Zay Pétert polgármesternek, ami persze szíve joguk, és van persze lehetőségük erre, akkor a kormánytól semmiféle támogatásra és együttműködésre nem számíthatnak”.

Mostantól nem lehet kérdéses, hogy ki miatt nem kaptunk egy fillér rezsitámogatást sem (egyetlen megyei jogú városként), ki miatt nem kapott a vásárhelyi uszoda támogatást (ahol Lázár úr gyermeke is sportol), ki miatt nem nyílt még meg a vásárhelyi McDonald’s, állították le a vásárhelyi iskolák fejlesztését, és még sorolhatnánk. Jogállamban és demokráciában elképzelhetetlen, hogy csak azért vonjanak el támogatásokat egy város teljes lakosságától, mert nem kormánypárti, hanem korrupcióellenes politikust választanak. A hasonló zsarolások miatt esik el Magyarország teljes lakossága az uniós támogatásoktól is – ha valaha is szabad, békés, gazdagodó országban szeretnénk élni, LÁZÁR JÁNOSNAK LE KELL MONDANIA!

Még mindig jobban járunk, ha nem adnak, mint amikor ellopták

Bármekkora szégyen is, hogy Lázár János megakadályozhatja a városunknak járó százmilliók és milliárdok kifizetését, de a vásárhelyiek még jól emlékeznek a Lázár-korszakra, amikor sokkal rosszabbul éltek:

– a lakosok és vállalkozók az ország legmagasabb építményadóját fizették

– a beszerzéseket egy szűk körben osztották szét, sokszoros túlárazással, féktelen lopással

– látványberuházások silány minőségben: leeső fémlemezek az Emlékpontról, rozsdás oszlopok az uszodában, beázások a könyvtárban és óvodákban

– maguknak gyártottak borosládát, szerveztek vadászatot, hűtöttek vadhúst, loptak kastélyutat, lakásokat

– elsötétítették a közvilágítást, 80 évig szívtuk az ATEV-bűzt, üresen és drágán jártak a Volán buszai 

– nemcsak a dolgozók pótlékait, vállalkozókat, a szolgáltatókat, a kórházat, a babakötvényesek pénzét, de még Almási polgármester úr temetését se fizették ki – kétszer is tízmilliárdos adósságot halmoztak fel

– ígértek fűt-fát, nem tartották be (Rárósi út, templomok felújítása, sírhelymegváltás eltörlése, kishomoki buszjárat és játszótér)

– még a Belügyminisztérium szerint is milliárdokkal károsították meg az államot, szabálytalanul használták a közpénzt, a büntetést már nekünk kellett visszafizetni

– saját maguknak adtak jutalmakat, saját rokonaikat foglalkoztatták, kémkedtek és fenyegették a munkatársaikat, luxusautójukat és szállodáikat velünk fizettették, még a házfelújításukat is a városi beruházásokhoz igazították

– bezárták a Teleki bölcsődét, a kempinget, felszámolták a szelektív hulladékszigeteket, a város legjobb szakközépiskoláját, eldugították a város autós közlekedését, évekre lezárták a főbb közlekedési utakat  

Adó, adósság, korrupció, zsarolás, és fenyegetés VAGY szabadság, környezetvédelem, fejlődés, élhető város? Tessék választani!

Mit tett a kormány az elmúlt 1 év alatt?

– árstopok eltörlése, Európa legmagasabb inflációja, a régió legmagasabb élelmiszer- és benzinárai 

– rezsicsökkentés megszüntetése az átlag feletti fogyasztóknak, vállalkozások százai mentek csődbe

– megszorítások: adóemelés, KATA megszüntetése, újabb különadók bevezetése 

– posták bezárása, dolgozók elbocsátása, kórházi osztályok és szülészetek bezárása

– Orbán fizetését az infláció 8-szorosával emelték, a nyugdíjakat és a dolgozók fizetését az infláció felével 

– 12 felújított kastély ingyenes magánkézbe juttatása

– újabb iparágak az Orbán-család és barátaik kezében: Vodafone, Antenna Hungaria, Libri, autópályák

– legszegényebb, legkorruptabb ország Európában, rekord kivándorlással, rekord migránsbetelepítéssel

– több tucat akkumulátorgyár lakossági tiltakozás és környezetvédelmi megfontolások ellenére 

– Orbán az Unióban megszavazta a szankciókat, ahogy az ukrán fegyverszállítást is

– illegális migráció támogatása, 600 embercsempész szabadon bocsátása

– több száz állami beruházás leállítása (pl. vásárhelyi szennyvíztisztító, Bethlen és NLG felújítása)

Mit tettünk mi Vásárhelyen az elmúlt egy év alatt?

– újranyitottuk a Teleki utcai bölcsődét

– újranyitottuk a kempinget és csúszdaparkot építettünk a strand területén

– elkezdődött a szennyvíztelep melletti elkerülő út hiányzó szakaszának építése

– 118 szociális bérlakást újítottunk fel

– folyamatban van a városháza, a könyvtár, az Andrássy út 9., a Kinizsi utca 2., valamint a kőfal újabb szakaszának, a Hősök terének, és a Kossuth tér Sarokház előtti részének felújítása

– megnyitottuk a hulladékudvart a szentesi úton

– 460 rászoruló gyermeknek adtunk 12 ezer forintos ajándékutalványt karácsonyra

–  30 milliót osztottunk szét a város sport- és civil szervezetei között

– felújítottuk és fákkal, virágágyással zöldítettük a Szent Antal utcát és a Bakay kút környékét

– kiépítettük az öreg-kishomoki szervizút közvilágítását

– 15 millió forintot adtunk a pályázó lakosoknak a helyi védett épületek homlokzat-felújítására 

– mi nem zártuk be az uszodát, nem kapcsoltuk le a közvilágítást, nem vettük el a dolgozóink fizetését és juttatásait, nem vezettük vissza a piaci parkolási díjat, sem az építményadót, és most még a földadót is eltörlik miattunk az egész országban…

TESSÉK VÁLASZTANI!